Linhart Rita: Minden érdekel, ami a szakmával kapcsolatos Beauty Kiállítás

Linhart Rita: Minden érdekel, ami a szakmával kapcsolatos

Linhart Rita: Minden érdekel, ami a szakmával kapcsolatos Beauty Kiállítás
Linhart Rita és tanítványai a budapesti EuroSkills versenyen

Hogyan, mikor kerültél a szépségipar berkeibe? Előbb voltál kozmetikus vagy tanárként kezdted a pályádat?

1988-ban érettségiztem Keszthelyen a Vajda János Gimnáziumban. Abban az időben Zala megyéből csak meghatározott számú tanulót vettek fel kozmetikusképzésre. Keszthely és környékéről két főnek engedélyezték a tanulmányait. Szerencsés voltam, mert gyakorlati oktatót sikerült találnom, így az egyik én lettem. Pécsre kellett elméleti oktatásra járnom, mivel oda tartoztunk, közelebb nem is volt lehetőség ezt a szakmát tanulni. Mi vonzott, miért választottam ezt a szakmát? Szerettem a biológiát, a kémiát, érdekeltek a kozmetikumok, a különböző bőrproblémák, egyszerűen érdekesnek találtam azt, hogy tudatos ápolással mennyit lehet segíteni egy ember megjelenésén, attól függetlenül, hogy idős vagy fiatal. A problémamegoldás érdekelt.

A szakmai bizonyítványom megszerzése után egyből vállalkozó lehettem. Sokan furcsának is találták ezt az iramot, naiv bátorságot, de én úgy gondoltam, hogy belevetem magam a munkába, mégpedig olyan lendülettel, hogy nem csak egy, hanem két üzletet nyitottam. Egyet Keszthely belvárosában, a másikat az akkori Sport Kempingben. A szüleim nem sokat tudtak ebben segíteni. Annak idején kamatmentes hitellel támogatta az állam a fiatal vállalkozókat. Éltem a lehetőséggel és bíztam az elképzelésemben, a munkabíró képességemben és elindultam ezen a nagyon érdekes és elég fárasztó úton. Három év alatt –úgy, hogy közben nemhogy nem volt szünnapom, még vasárnap is dolgoztam – szépen kiépítettem egy hatalmas vendégkört. Mellette folyamatosan képeztem magam. Először az elektrokozmetikai vizsgát, majd a mestervizsgát sikerrel teljesítettem, különböző tanfolyamokra jelentkeztem. Minden érdekelt, ami a szakmával kapcsolatos.

Tanulókat is fogadtam és nagyon élveztem azt, hogy átadhatom a tudásomat másoknak. Az első tanulóm egy volt általános iskolai osztálytársam volt. Utána többen is voltak, és szerencsére a mai napig nagyon jó kapcsolatot ápolok velük. Nem volt negatív tapasztalatom a tanulóimmal. Volt, akit később alkalmaztam is.

1996-ban megkeresett a helyi szakmunkásképző iskola igazgatója és megkérdezte, hogy mit szólnék hozzá, ha Keszthelyen is elkezdenénk a kozmetikus képzést. Természetesen támogattam az elképzelést és elkezdtük felépíteni a most már országos hírű asbóthos kozmetikus oktatásunk alapjait. Az első csoportunk 1997-ben 7 fővel indult. Mára ez a szám az ágazati képzéses osztályokkal együtt évi 150 fő körül mozog. Szóval, így kezdődött az oktatói pályám.

Milyen indíttatásból lettél szaktanár?

Élveztem a gyerekekkel együtt dolgozni. Dominált a jó hangulat, az eredetiség. Meggyőződésem, hogy mindenki tehetséges valamiben, és ha időben segítséget kapnak a gyerekek az erősségük kibontakoztatásában, akkor diáknak és oktatónak is öröm a munka, és csodálatos dolgokat lehet elérni. A főiskola elvégzése után úgy döntöttem, hogy egy fenékkel egy lovon egyszerűbb az élet. Mivel idő közben már nem csak Keszthelyen, hanem Bécsben is volt kozmetikám, kezdtem elaprózódni. A heti munkabeosztásom úgy nézett ki, hogy hétfőtől csütörtökig Bécsben dolgoztam, pénteken tanítottam az iskolában, szombaton a keszthelyi üzletemben dolgoztam, vasárnap könyveltem és előkészítettem az alkalmazottaknak a következő heti feltételeket. Mindezek mellet elkezdtünk építkezni Cserszegtomajon, Keszthelytől 4 km-re. El kellett azon gondolkodnom, hogy minek van prioritása az életemben, mit is szeretek jobban csinálni. Az egyértelmű volt, hogy az a ritmus, amit korábban bírtam, nem megy. Győzött a tanítás, szerencsére. Nem bántam meg.

Bábáskodtál az első skills versenyeknél…

Új kihívás volt, a legmagasabb szakmai mutatókkal, ráadásul kapcsolódik az oktatáshoz is. Nagyon tehetséges fiatalokat úgy tréningezünk (ma már) egy komplett szakmai csapattal, hogy ők isszák az új információkat és mindent megtesznek annak érdekében, hogy tökéletesen elsajátítsák a technikákat. Öröm ilyen körülmények között dolgozni. Én is rengeteget tanulok. Nem elhanyagolható az sem, hogy egy szuper csapat részese lehetek. Egymást segítő, jó hangulatú, igényes közösségünk van. Ez egy nagy fejezete az életemnek a mai napig.

Milyen tankönyvek és szakmai könyvek fűződnek a nevedhez?

Az első 2009-ben a Kozmetikus diagnosztika volt, amit Aubéli Vandával írtunk. Ezt követően 2010-ben egy kétrészes tankönyvet készítettünk Dr. Szolnoky Erzsébet kolléganőmmel, Kozmetikus szakismeret I.-II. néven.

Kézápoló és műkörömépítő is vagy. Dolgoztál ezekben a szakmákban?

Kézápoló és műkörömépítő területen nem dolgoztam. Mindig meg akartam tanulni mindent, ami a kozmetikus szakmához tartozik. Volt olyan időszak, amikor a központi tanterv része volt a körmös szakmának egy szűk területe, így egyértelmű volt, hogy megtanulom, ami ehhez szükséges. Ezen kívül a skillses versenyeken is tudtam hasznosítani a megszerzett tudást.

Milyennek látod a szakma hazai/nemzetközi jövőjét? Szerinted ma érdemes a kozmetikus pályát választani?

A második kérdéssel szeretném kezdeni: természetesen érdemes a kozmetikus szakmát választani, hisz gyönyörű foglalkozás, szükség is van rá. Kényes pontnak találom a szakmai minőség megtartását, megőrzését. Ez egyre nehezebb. A képzésbe belépő gyerekek – tisztelet a kivételnek, hisz látunk pozitív példákat is – éretlenek. A szülők túl sokat megtesznek értük, helyettük is, így amikor nekik kell megragadni a munkát, már nem is olyan érdekes a kiválasztott szakterület. A gyerekek száma csökkenő tendenciát mutat, ami miatt az iskolák sem válogathatnak szabad akaratuk szerint, több kompromisszumot kell tenni. Ennek tükrében látható, mekkora felelősség van az iskolák vállán. Ha jövőképről beszélünk, akkor annak a kulcsa az oktatásban rejlik. Bízom benne, hogy a képzési idő hosszúsága és a szakmák önállóságának megőrzése nem sérül a képzési rendszer átalakítása során. Az egyértelmű, hogy a tananyag tartalmi részét korszerűsíteni kell, az szükséges, előremutató.

Milyen érzés volt, mikor megtudtad, hogy neked ítélte a szakmai kuratórium az idei Beauty Forum Szakmai Díjat? Hol tartod az oklevelet – és a bonsait? Mit jelent neked ez a díj?

Nagy örömmel töltött el, hatalmas megtiszteltetésnek tartom. Jó tudni, hogy a szakma elismert nagyjai úgy ítélték meg, hogy fontos a munkám, előre viszem a magyar kozmetikusok ügyét. Nem írtam múlt időben, mert szeretnék még aktív részese lenni ennek a csodálatos munkának. A gyönyörű, 16 éves bonsait az irodámban tartom az oklevelek, emléklapok mellett.

Milyen kozmetikai szerek találhatóak a fürdőszobádban? Mi a kedvenc kozmetikai kezelésed? Jársz kozmetikushoz?

Suszternek a cipője… Nagyon ritkán van időm magammal foglalkozni, volt tanítványaimhoz tévedek be egy-egy kényeztető kezelésre, új anyag, technika kipróbálásra. Mindent kipróbálok, amit a – nem kicsit érzékeny – bőröm tolerál. Azok a kozmetikumok találhatóak meg a polcomon, amik a próbát kiállták, eredményesen működtek a bőrömön. Kedvenc kozmetikai kezelésem a masszázs. Gondolom, ezzel nem vagyok egyedül…